A Hal a tortán döntőjének első estéjén Dukai Regina próbálta lenyűgözni vacsoravendégeit. A csinos modell egyáltalán nem a megszokott módon állította össze karácsonyi menüjét…
Az már korábban is kiderült a Hal a tortán adásaiból, hogy Dukai Regina igen otthonosan mozog a konyhában és szeret főzni. A döntőben ünnepi vacsorát kellett összeállítania minden versenyzőnek, amit Regina nem épp a várt módon oldott meg. „Talán csodálkozott mindenki, hogy például paprikás krumpli került az asztalra. Nálunk otthon a karácsonyi menü úgy áll össze, hogy anyu mindenki kedvencét megfőzi, én is így próbáltam főzni. Bangó Margit például nagyon örült a tyúkból készült gulyáslevesnek, amit a barátaim tanácsára készítettem, mert ez egy jellegzetes roma étel.” – mesélte Dukai Regina.
A karácsonyi menü kötelező fogását, a bejglit Regina anyukája készítette el, míg a sztárszakácsnak a konyhában testvére és barátnője segített. A tyúkleves és a paprikás krumpli mellett pulykacomb és bacon-be tekert máj is került az asztalra. „Már nálam kiderült, hogy nagyon jó hangulatú társaság jött össze a héten. Szerintem jól sikerült az este. Nyári Karcsit hívtam el vendégségbe, nagyon jót énekeltünk vele és a karácsonyi dalokkal megalapoztuk az ünnepi hangulatot.” – mondta Dukai Regina.
halatortan.hu
Hozzászólások