A TNT egykori tagja az esélytelenek nyugalmával fogott neki három fogásos vacsorájának.
Inti nem gyakorlott szakács, éppen ezért barátjával, Aczél Gergővel főzőcskézett kisebb-nagyobb sikerrel. A nem épp tökéletes ételekről egy kis zene vonta el a társaság figyelmét.
Inti már a piacra is erősítéssel érkezett. A zenész barátját, az egykori megasztáros Aczél Gergőt hívta segítségül. „A legnehezebb a fekete bab krém elkészítése volt. Először főzni kellett, aztán pirítani, turmixolni és újra pirítani. Ha jól emlékszem, háromszor is oda égettem.” – mondta Inti. – „Nem nagyon tudok főzni, inkább enni szeretek. Én hús párti vagyok, igazi ragadozó.” – tette hozzá a zenész.
Inti hawaii ingekkel fogadta a társaságot, hogy igazi tengerparti hangulatot varázsoljon a vacsoraasztalhoz costa ricát idézve. „Jól fogadta a társaság a dolgot. Mészöly Kálmánra kicsit kicsi lett az ing, így elég viccesen nézett ki.” – mesélte Inti. – „Csak pozitív emlékeim vannak az estéről és a társaságról is csak jókat tudok mondani. Az első estét a visszafogott duhajság jellemezte, de aztán bepótoltuk. A hét végén telefonszámot is cseréltünk, nagyon jól mulattunk és biztosan lesz még folytatás.” – áradozott a zenész, aki zenekarával latinos hangulatot teremtett.
halatortan.hu
Hozzászólások