Szerda este Choli bácsi látta vendégül a Hal a tortán döntős csapatát. A költő nem csak a vacsora alapanyagaira fektet nagy hangsúlyt, társait kis ajándékokkal is meglepi a szent ünnepen. Az este vidám hangulatban telik és egy hastáncos produkcióval lesz teljes… Choli bácsi manók segítségével aranyos kis meglepetésekkel készült. A karácsonyi vásárban angyalkákat szerzett be az ünnepi estére.

„Úgy gondoltam, hogy valami kis jelképes ajándékkal készülök a vacsora mellett, mert mégiscsak ez a legszentebb ünnepünk” – mondta Choli bácsi. A roma költő ezúttal sógornője segítségével készítette el a töltött káposztát és a kacsát. A főzés közben párszor össze is veszik a páros, de amire megérkeznek a vendégek, minden elkészül.

Az üdvözlő ital után egy kis áramszünet zavarta meg a társaságot. A finom leves azonban feledtette az apró bökkenőt. A kacsa nem aratott osztatlan sikert, mert Regina kijelentette, szimpatikus állat neki, ezért nem eszi meg. A többiek kézzel tépik a húst, teljesen idilli a hangulat.

„Nem épp karácsonyhoz illő meglepetéssel készültem, de úgy éreztem, mi lehetne szebb ajándék, mint egy csinos, hastáncos lány. A fiúknál osztatlan sikert aratott a produkció” – emlékezett vissza Choli bácsi.

A desszert viszont leszerepelt. Annyira nem sikerült, hogy még maga a költő sem kóstolt bele. Karácsonyi áldással, koccintással búcsúzik a társaság Choli bácsi otthonában. „Nagyon jó hangulatú, vidám este volt nálam, akárcsak egész héten.” – mesélte a roma költő.

halatortan.hu

Oszd meg másokkal, klikk az alábbi ikonok egyikére:
  • Print
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • email
  • LinkedIn
  • Linkter
  • Netvibes
  • PDF
  • Propeller
  • RSS
  • Suggest to Techmeme via Twitter
  • Technorati
  • Tumblr
  • Twitter
  • Twitthis
  • Yahoo! Bookmarks

Kapcsolódó bejegyzések: