Várható volt, hogy elõbb-utóbb Miló Viktória göncök nélkül is kamerák elé lép. Nagy riválisa, dr. Csábi Bettina ezt már kétszer megtette. A bajai Bokszhercegnő először 2005 elején engedett a csábításnak, levetkőzött, a fotók a CKM februári számában voltak láthatók. Koller István, Bettina férje és edzõje ekkor – arra a kérdésre, hogy milyenek a feleségérõl készült fotók – ezt mondta: „Jók! Szépek! Olyanok, mint a feleségem! Kétségtelenül erotikus fotók. Szó sem volt arról, hogy Betti meztelenkedni fog. Ha jobban belegondolunk, nyáron a strandon százával lehet ennél sokkal lengébben öltözött lányokkal találkozni.” Bettina legutóbb tavaly decemberben meztelenkedett, akkor a Penthouse magazinban jelentek meg róla ízléses, szép fotók.

Várható volt tehát, hogy ha másért nem is, hát a nagy riválisa, dr. Csábi Bettina miatt, Miló Viki is ledobálja majd magáról a ruhákat. Most jött el az ideje, és szerintem jól tette, hogy megtette. „Élvezi a férfiak mohó pillantásait” – olvasom róla az RTL Klub honlapján. Na ja, ez ám a fölösleges duma, hiszen miért is ne élvezné…

A két csajt 2004. szeptemberében ugrasztotta egymásnak istállójuk főnöke, Rácz Félix. Balhés egy meccs volt az. A Felix Promotion két világbajnoknõje, a légsúlyú Miló Viktória és a harmatsúlyú dr.   Csábi Bettina a WIBF-GBU szervezet nagylégsúlyú világbajnoki övéért küzdött meg egymással Nagykállón. Miló Viktória fellépti díja 1,5 millió forint volt, a bajai Bokszhercegnõ kénytelen volt beérni   ennek a felével, 750 ezer forinttal. Igaz, Betti – a meccspénzen felül – győzelem esetén további 500 ezer forintot kasszírozhatott. Be is zsebelte ezt az 1,25 millió forintot, mert többségi döntéssel legyőzte Miló Viktóriát.

Tudjátok, ez volt az a meccs, melynek végén Miló csalást emlegetett, szerinte ugyanis õ volt a jobb. “Szerintem nagyon jó meccset vívtunk, amelyen kikaptam, de nem veszítettem!” – mondta Miló Viki. „”Meglepett, hogy veresége után már a ringben a bírókat emlegette. … Mindenki láthatta, hogy jobb voltam! Noha nem haragszom rá, de ez nem jelenti, hogy az õ  szintjére kell süllyednem, ezért nem is kívánok ezzel a továbbiakban foglalkozni.” – mondta Csábi Betti.

Azóta Rácz Félix bedobta a törölközőt, dr. Csábi Bettina visszavonult, Miló Viktória pedig mindenkinek drukkol, és meztelenre vetkőzik.

Oszd meg másokkal, klikk az alábbi ikonok egyikére:
  • Print
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • email
  • LinkedIn
  • Linkter
  • Netvibes
  • PDF
  • Propeller
  • RSS
  • Suggest to Techmeme via Twitter
  • Technorati
  • Tumblr
  • Twitter
  • Twitthis
  • Yahoo! Bookmarks

Kapcsolódó bejegyzések: