Mint ahogyan néhány napja már arról értesülhettek, Gerencsér Tomi egy sajtóeseményen a Tabu Tv kamerái előtt egy heves vita közepette leöntötte Terry Black kedvesét, Némedi Marit.
A fiú akkor azzal indokolta tettét, hogy a színésznő elvette tőle volt párját. Most pedig úgy tűnik, hogy többek közt épp ez a volt pár okoz nagy fejtörést a botrányhősnek: az ex-pár, András életveszélyesen megfenyegette Tamást. Riporterünk utánajárt a történteknek!
„Az edzőtermem közel van Terry Black lakásához, és ma edzés után elkanyarodtam arra felé.Ekkor láttam, hogy Némedi Mari épp ott áll a kocsijánál, a csomagtartó felnyitva, és valamit pakol. Gondoltam itt az alkalom, ez biztos nem véletlen, akkor beszélek vele. Beálltam mögé a kocsimmal, rádudáltam, Ő pedig elfutott. Otthagyta a kocsiját tárva nyitva, és befutott egy kávézóba, én pedig utána. Kiabáltam neki hogy ne fusson el, persze még bentebb szaladt, sőt még a pincérrel is ki akart dobatni, sikertelenül. Elmondtam neki, hogy csak beszélni szeretnék vele, éspedig nem egy hülye Joshi Bharatban, vagy egy akármilyen másik szennyműsorban akarom ezt tisztázni. Mondtam, hogy üljünk le, és beszéljük ezt meg tv kamerákon kívül. Erre Ő kifutott a kávézóból, és befutott Terry Black kapujába, felcsengetett, kérte, hogy jöjjön le, de nem tette. Ehelyett viszont Terry megfenyegetett, hogy eltöri kezem-lábam” – meséli Gerencsér Tomi a Tabu Tv-nek.
Tomi kameráink előtt elmondta, hogy Terry azon volt kiakadva, hogy egy filmbemutatón leöntötte a kedvesét egy pohár vízzel, ami egyébként szintén a Tabu Tv interjúja közben történt, és óriási felháborodást okozott. Mint ahogyan a botrányairól elhíresült sztár megosztotta velünk, Terry Blacktől és a titokzatos Andrástól is sms-t kapott, hogy feljelentik őt. Erre persze Tomi sem volt rest, és Ő is feljelentést tett a rendőrségen.
„Muszáj volt megtennem a feljelentést, hiszen életveszélyes fenyegetéseket kaptam. Ha te is kapsz ilyen fenyegetéseket ismerőstől vagy ismeretlentől, akkor t is megteszed, hogy legyen annak nyoma. Ha én például holnapután eltűnök, és nem keres senki, akkor gyanítsák azt, hogy nem jókedvemben tűntem el, hanem valaki eltett láb alól” – Tomi azt mondja, bár tudja, hogy ki áll a dolog mögött, mégis ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
Mivel a fenyegetések nagy része sms formájában érkezett, így nem tudná kellően bizonyítani, hogy ki áll a dolog mögött, de mi utánajártunk. A Tabu Tv riportere az interjú alatt felhívta azt a telefonszámot, amiről az ominózus üzenetek érkeztek, és Gerencsér Tomi exe, I. András jelentkezett be.
„Ha addig élek is, megkeserítem az életed! Nem kereslek, annyit nem érsz, de egyszer majd valahol összefutunk, ahol nem véd meg téged senki!” – így szól az egyik üzenet, amit Gerencsér Tomi fenyegetőjétől, feltehetően exétől kapott, akivel 2 évig élt együtt. Tomi a Tabu Tv riporterének elárulta, hogy úgy gondolja jogosan fél, hiszen ez a fiú egyszer már az orrát is eltörte.
Tabu TV
Hozzászólások