A fiatal televíziós édesanyja segítségével készítette el vacsoráját, amely osztatlan sikert aratott. A hangulatról egy igazi tűzoltó zenekar gondoskodott, hiszen Csilla tűzoltó családból származik.

A hét második vendéglátója a TV2, Tatár Csilla volt. A Mokka műsorvezetőjeként is bemutatkozó lány egy bevásárlóközpontban szerezte be a vacsora alapanyagait, pedig saját bevallása szerint mániákus vásároló, mindig vesz valami teljesen haszontalan dolgot. Ez most sem volt másként, de szerencsére nem maradt ki semmi, így a menü is elkészült. „Édesanyám és Kárász Robi is segített a főzésben, nekem nincs nagy gyakorlatom, de nagyon lelkes vagyok. Este későn szoktunk hazaérni, így olyankor már nem állok neki főzni. A műsorban azonban akkora sikere volt a menünek, hogy azt azóta már kétszer is lefőztem.” – mesélte Csilla, aki azt is bevallotta, nagyon szeret enni.

Miló Viki, Kiki, Paudits Béla és Takáts Tamás nem mindennapi meglepetésben részesült a finom ételek mellett. „Nem kellett sokat gondolkoznom, hogy mivel is készüljek a vacsora mellé. Igaz, hogy régen balettoztam, de ettől meg akartam kímélni a társaságot, így egy tűzoltó zenekart hívtam.” – emlékezett vissza Tatár Csilla. – „Édesapám tűzoltó altábornagy, így természetes volt, hogy a Tűzoltó Quintett zenéljen. Úgy vettem észre, a csapatnak is nagyon tetszett, Takáts Tamás még énekelni is beállt.” – tette hozzá Csilla. Az este tökéletességét csak Paudits Béla és Takáts Tamás szócsatája zavarta meg, de ez már tényleg csak Hal a tortán!

halatortan.tv2.hu

Oszd meg másokkal, klikk az alábbi ikonok egyikére:
  • Print
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • email
  • LinkedIn
  • Linkter
  • Netvibes
  • PDF
  • Propeller
  • RSS
  • Suggest to Techmeme via Twitter
  • Technorati
  • Tumblr
  • Twitter
  • Twitthis
  • Yahoo! Bookmarks

Kapcsolódó bejegyzések: